Futballtangó

Chile leghíresebb stadionjai - Estadio Municipal de La Cisterna

2023. január 10. - _Adamo_

cisterna.JPG

Folytatva virtuális kalandozásunkat a chilei főváros, Santiago stadionjai között, ezúttal a helyi CD Palestino otthonába, az Estadio Municipal de La Cisternába látogatunk el.

Az Estadio Municipal de La Cisterna Chile fővárosának déli részén, La Cisterna városrészben található. A létesítményt az 1980-as évek elején Augusto Pinochet diktatúrája idején építették a magas munkanélküliség csökkentése érdekében, ugyanis súlyos gazdasági válság sújtotta akkoriban az országot. 

A stadiont 1988. szeptember 22-én adták át a helyi palesztin kisebbség, a CD Palestino és a mexikói Puebla csapatának mérkőzésével.

Eredeti állapotában 12 ezer néző befogadására volt alkalmas, ám biztonsági szempontokból 6 ezer főnél több belépését nem engedélyezték. A hazai csapatnak a kiemelt kockázatú mérkőzéseit a nagyobb fővárosi csapat ellen semleges pályán kellett játszania, amely legtöbbször a Estadio Nacional Julio Martínez Prádanos vagy az Estadio Santa Laura volt.

2018 és 2020 között kisebb-nagyobb felújításokat hajtottak végre a létesítményben, amely lehetővé tette, hogy akár nemzetközi kupamérkőzéseknek is otthont adjon, ezáltal a befogadóképessége nagyjából 8 ezer fősre csökkent, de legalább korszerűsítését megejtették.

A becslések szerint Chilében él az arabvilágon kívüli legnagyobb létszámú palesztin kolónia, számuk nagyjából 450-500 ezer fő közé tehető. A helyi palesztin kisebbség alapította meg 1920-ban a CD Palestino csapatát. Az egyesület 1952-ben csatlakozhatott a chilei profi labdarúgáshoz, hamar feljutott az országos másodosztályból, sőt, szinte azonnal, 1955-ben országos bajnoki címet is nyert. Hasonló magasságba azóta is csak egyetlen alkalomamal ért, 1978-ban ismét bajnok lett. Ezen kívül négy alkalommal végzett az első osztály második helyén, legutóbb a 2008-as Clausurában. Továbbá a Palestino háromszor nyerte meg a Copa Chilét, 1975-ben, 1977-ben és utoljára 2018-ban.

2014-ben nemzetközi viszonylatban is hallattak magukról, amikor a klub mezén nyíltan az 1947 előtti Palesztinát ábrázoló motívumot viseltek. Konkrétan minden 1-es számmal ellátott mezen a szám helyett az akkori ország formája szerepelt. A többi csapat tiltakozása miatt a helyi szövetség pénzbüntetéssel sújtotta a csapatot és a poltikai üzenetek beszüntetésére szólították fel őket.

A Palestino a chilei élvonal csapatai között egy kicsiny, ám annál lelkesebb, egyedülálló csapat. Ugyan meglehetősen szerény anyagi lehetőségekkel bír, az elmúlt években rendre a közvetlen chilei élmezőny mögött végzett, kiesési gondok nélkül. A 2022-es kiírást a negyedik helyen zárta, így elindulhat a Copa Sudamericana országos selejtezőjében. 

A sorozat korábbi részei:

Estadio Nacional Julio Martínez Prádanos - Chile, Universidad de Chile
Estadio Monumental David Arellano - Colo-Colo
Estadio Santa Laura - Unión Espanola

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr6518022388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása