Futballtangó

Új edző próbálja meg felrázni a Boca Juniorst

2023. április 15. - _Adamo_

almironboca2.jpg

Hosszas keresgélés után a Boca Juniors a napokban Jorge Almirónt nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének.

Az argentin bajnokság 2023-as első, Liga Profesional nevű kiírását a vártnál jóval gyengébben kezdő címvédő Boca Juniors a közelmúltban menesztette eddigi vezetőedzőjétHugo Ibarrát. Nem titkoltan a "genovaiak" több másik jelölttel is tárgyaltak, ám mivel nem fogadták el a lehetőséget, így esett a választás a korábbi argentin bajnok edzőre.

Az 51 esztendős  tréner eddigi legnagyobb sikerét a Lanús edzőjeként érte el, amikor 2016-ban bajnoki címet szerzett a csapattal. Almirón mindig is szeretett volna egy nagy csapatot irányítani, erre azonban eddig nem adódott lehetősége. A szakember továbbá olyan csapatokat irányított az elmúlt években, mint a Godoy Cruz, az Independiente vagy a San Lorenzo, de volt egy második, kevesebb sikert tartogató szerepvállalása is a Lanúsnál 2021 decembere és 2022 júliuasa között. Almirón Mexikóban és Kolumbiában is edzősködött, valamint több ízben volt a spanyol Elche trénere, melyet 2020 augusztusától 2021 februárjáig, valamint öt meccs erejéig tavaly ősszel is irányított.

A Boca az utolsó öt bajnokijából négyet vesztett el és csak egyet nyert még meg a megbízott edzőként dirigiáló Mariano Herrón irányításával. Almirón a hétközi bajnokin debütált a kispadon, melyet 1-0-ra elvesztettek a remek formába kerülő San Lorenzo ellen.

"Amikor a Lanússzal megnyertük a bajnokságot 2016-ban, bennem volt a gondolat, hogy lehetőségem lesz egy nagyobb csapatot irányítani. Végül kicsit más úton haladt tovább a karrierem, de most itt vagyok. Amikor beléptem, úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. Két éve még turistaként jártam itt fotózkodni, most pedig én lehetek a Boca Juniors edzője. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem álmodtam erről" - mondta Almirón a kinevezése után.

Almirónnak mielőbb munkához kell látnia és fel kell ráznia a Boca Juniorst a mostani hullámvölgyből, hiszen a csapat a bajnokság első 11 fordulója alatt öt meccset vesztett el és a szezon feléhez közeledve mindössze a 18. helyet foglalja el a 28 csapatos mezőnyben.

"Remek edzőnek tartom őt. A klub bízik benne, hogy Almirón rálátása és gondolkodásmódja illeszkedni fog a csapatunkhoz. Reméljük, hogy nagyszerű munkát fog végezni, mindenben segíteni fogjuk őt" - tette hozzá Juan Román Riquelme alelnök.

A Boca a hétvégi bajnoki fordulóban az Estudiantes La Plata elleni hazai mérkőzésen kísérli meg a javítást.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr6718103100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása