Futballtangó

Kolumbia leghíresebb stadionjai - Estadio El Campín

2022. augusztus 24. - _Adamo_

campin.jpg

A kolumbiai stadionokat bemutató sorozatunkban most a kávétermesztő ország fővárosa, Bogotá felé vesszük az irányt.

A bogotái Estadio Nemesio Camacho El Campín 1938-ban nyitotta meg a kapuit. A létesítmény természetesen azóta több kisebb-nagyobb korszerűsítésen ment keresztül, 2010-2011 magasságában esett át komolyabb felújításon. Jelenleg 36 343 néző befogadására alkalmas, mellyel "csak" a hetedik legnagyobb stadion az országban.

A stadion kevésbé ismert névadója Nemesio Camacho helyi üzletember volt, többek közt az ottani nemzeti bank és a helyi vasúttársaság is a tulajdonába tartozott. Az ismertté vált „El Campín” becenév egész egyszerűen abból ered, hogy a stadion a bogotái kemping régióban található.

A fővárosi klubcsapatok közül a Millonarios a megnyitása óta, míg az Independiente Santa Fé 1951 óta játssza hazai mérkőzéseit a létesítményben. Mindkét helyi csapat a kolumbai első osztályú bajnokság összes idényének tagja volt, vagyis 74 éve szerepelnek az élvonalban. Előbbi 15, utóbbi kilenc alkalommal hódította el az országos bajnoki címet, nemzetközi siker azonban csak az Independiente nevéhez köthető, amely 2015-ben megnyerte a Copa Sudamericanát. A Millonarios története során háromszor játszott elődöntőt a Libertadores-kupában, de a fináléba egyszer jutott be.

Az épületet még az 1938-as Bolívar Játékokra adták át, azóta számtalan egyéb kisebb torna mellett a 2001-es Copa Américán és a 2011-es ifjúsági világbajnokságon is rendeztek mérkőzéseket benne, miután a FIFA külön engedélyt adott, hogy 2500 méteres tengerszint feletti magassággal bíró stadionban is játszhassanak nemzetközi mérkőzéseket.

A sportesemények mellett a stadion kedvelt koncerthelyszínnek is számít. Egyebek mellett olyan világsztárok léptek már fel a létesítményben, mint a The Rolling Stones, a U2, Paul McCartney, a Coldplay, Lady Gaga, Justin Bieber vagy Camilla Cabello.

A sorozat korábbi részei:

Estadio Atanasio Girardot - Atlético Nacional, Independiente Medellín
Estadio Polideportivo Sur - Envigado
Estadio Metropolitano Roberto Meléndez - Atlético Júnior

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr3717914083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása