A legminimáliabb szakmai és szurkolói elvárásokat korábban már teljesítő Albiceleste, a csoportból való továbbjutást a táblázaton bebiztosított első helyével tette egyértelművé a Brazíliában zajló Copa Américán. Lionel Scaloni csapata az utolsó csoportmeccsen Bolíviát legyőzve készülhet a negyeddöntőre és következő ellenfelére, Ecuadorra.
Különösebb megerőltetés nélkül, már-már egy edzőmeccsre emlékeztető 90 perc során hozta a kötelezőt az argentin válogatott Cuiabában, ahol a csoport leggyengébb láncszemét, a pont nélkül kullogó és végül úgy is záró Bolíviát sikerült elintézni 4-1-re. Scaloni mester ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és a rotáció jegyében újfent eszközölt néhány változtatást a kezdőt illetően, melynek megfelelően a Paraguay elleni találkozóhoz képest hat helyen is cserélt. Az eddig mindvégig Emiliano Martínezzel felálló argentinok kezdő tizenegye Franco Armanival indult, de lehetőséget kapott a bizonyításra Gonzalo Montiel, Lisandro Martínez és Marcos Acuña is. A védelem jelentős átformálásához képest a középpályán és a támadósorban csupán egy-egy változás lépett életbe Exequiel Palacios és Ángel Correa személyében.
Az Albiceleste a letámadásokat gyakran alkalmazva, rengeteg mozgással, a szélső hátvédek felfutásával, a bolíviai védelem mögé kerüléssel és a támadóharmadban végig kombinatívan, ötletesen játszva győzte le a Bolíviát. A válogatottban immár 148. alkalommal szereplő Messi rekorderré vált és adta át a múltnak Mascerano (147) korábbi első helyét. A Barcelona tízese jól mozgott, a lapoktól ő kapta a legjobb osztályzatokat. Az első félidő argentin góljaiban oroszlánrészt vállalva először Papu Gómezt hozta helyzetbe egy remekbeszabott pörgetéssel, aki ezt gólra váltva adta meg a meccs alaphangulatát. Később saját maga is eredményes tudott lenni: először 11-es révén, majd Agüero meglátása után, Lampe kapust átemelve alakította 3-0-ra az eredményt.
A lényegi dolgok már az első féidőben eldőltek, így az is beleférhetett, hogy egy megingást követően Bolívia megszerezve a becsületgólt, 3-1-re alakítsa az erdményt. A játék képében sokat ez nem változtatott, mindenesetre figyelmeztető jel, hogy olykor a leggyengébb csapatok is képesek zavart kelteni: az argentin csapat bal oldalát megkavarva az onnan érkező beadást a Bolívarban játszó Erwin Saavedra váltotta gólra. A 4-1-es végeredményt végül a pályára csak két perce beküldött Lautaro Martínez állította be, aki egy kapu előtti kavarodás után találta meg az utat a hálóba.
Messi labdájára Papu Gómez érkezik és szerzi meg a vezetést
Hogy mit lehet végkövetkeztetésként levonni Messiék sikeréből? Sok mindent nem, a bolíviaik elleni találkozóbl pedig abszolút. Az már korábban is látszott, hogy ez a válogatott meccsről-meccsre fejlődik, de még talán Scaloni fejében sem állt össze az a védelem, középpálya és támadósor, amelybe biztos neveket tudnánk mondani. Messin és a kapus posztján kívül bőven vannak még kérdőjelek. Például Lautaro akkor találta magát a kezdőben, mikor a válogatott 4-3-3-ban játszott, míg Agüero a 4-2-3-1-es hadrendben futott ki a kezdő sípszóra. Úgy is felfoghatjuk, hogy ezt a Copát, hogy remek felkészülés és kísérleti terep lehet a sokkal fontosabb világbajnoki-selejtezőkre és a 2022-es katari vébére. Persze nem elfeledve, hogy egy argentin csapatnak kimondatlanul is csak az aranyérem lehet a végső célja a kontinenstornán, melyet ugye már 1993 óta nem sikerül elérni. Nem beszélve arról, hogy a Messi - Di María - Agüero féle generációnak a felnőttszinten felhalmozott ezüstérem után csak is egy első hely lehetne némi gyógyír, míg a csapat fiatal tagjainak nem is lehetne ennél nagyobb önbizalomnövelő dopping.
Megállapítható továbbá az is, hogy ez a válogatott sokkal egészségesebb képet fest, mint például amit Sampaoli csapata mutatott három évvel ezelőtt Oroszországban. Sampaoli anno egyébként is szinte lóhalálban, a lehetséges világbajnoki lemaradás jegyében vett át egy teljesen lezüllödt állapotban lévő együttest, melyet három döntetlennel és a végső ecuadori sikerrel végül is kivezetett oroszföldre, hogy az ott végül botrányokkal tarkítva teljesítse be a totális megsemmisülést. Ezt követően, a romok eltakarításához kérték fel Scalonit, aki beugró szerepét lerázva jó vezetővé avanzsált az évek során. Olyan nevek debütáltak nála, mint például a Gallardo kezei alatt felcseperedő Quarta, Montiel, Palacios vagy a csupán 2000-es születésű Julián Álvarez. Scaloni irányítása alatt lett válogatott az Udinesét az elmúlt szezonban végképp kinövő De Paul, de a most a Fiorentinához igazoló Nicolás González vagy az Atalantával remek idényt produkáló Cristian Romero. És a sort még lehetne folytatni. Kicsit az az ember érzése, hogy a válogatott egy olyasmi metamorfózison megy most keresztül, mely az előző mundiálról szégyenszemre lemaradt Squadra Azzurra esetében is megtörtént. Fogalmam sincs, hogy Mancini csapata meddig juthat az Európa-bajnokságon és hogy Scaloni vezetésével egyáltalán megközelítheti-e az Albiceleste az olaszok most mutatott formáját, mutatott játékát és egységét. A lényeg, hogy a kijelölt irány jó, a válogatott szépen épül a katari világbajnokságra, a keretben pedig fel-feltűnnek a friss, fiatal arcok.
Ezekkel a párosításokkal folytatódik a Copa América
Ami Argentína lehetséges világbajnoki szereplését illeti, szerintem ezúttal könnyedén ki fogja harcolni a részvételt, mégha az utolsó selejtezős meccsek a döntetlenek miatt döcögősebbre is sikerültek. Brazília ezúttal is kimagaslik a mezőnyből, hiszen hat ponttal és hibátlan mérleggel állnak. Viszont Messiék mögött már most, hat kör után kialakult egy kényelmesnek mondható, négy pontot számláló távolság az utolsó, automatikus kijutást jelentő helytől. Talán nem vall az túlzott magabiztosságra, ha azt merem mondani: véleményem szerint az idei iszapbirkózásból a gaúchók nem fogják kivenni a részüket - bár néha rájuk fröcskölődhet néhány sárdarab -, de mögöttük hatalmas tolongás várható majd.
Visszatérve a Copára, az argentinok a negyeddöntőben a "brazil" csoportból utolsó helyen továbbmászó Ecuadorral fognak játszani, akeket tavaly augusztus óta Gustavo Alfaro irányít. Alfaro ecuadori állását megelőzően ugye a Boca Juniorst vezette, mely csapatra jellemző volt a masszivitás, amit most viszont is láthatunk a tornán. Ezt támasztja alá, hogya Kolumbia elleni szoros vereséget (0-1) követően három döntetlen következett, melyből a Venezuela ellenit a hosszabbítás perceiben, a Peruval szembenit pedig 2-0-ás előnyről szórtak el. Így a brazilok elleni megsüvegelendő remi is csak a csoport negyedik helyére volt elegendő. Ezen eredmények, a szakvezető személye és a világbajnoki selejtezős csoportban elfoglalt jelenlegi harmadik pozíció is - noha itt szórják és kapják is a gólokat - kellő óvatosságra kell, hogy intse Messiéket a Tricolorral szemben.
A magyar idő szerint hajnali kettőkor kezdő meccset nézve, azt összevetve a párhuzamosan zajló európai kontinenstornával, nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy mennnyire silány képet mutatnak a drukkerek nélküli lelátók. A mesterséges szurkolói háttérzajt ugyan nekünk, tévé nézőknek hozzákeverik, de a fanatikus dél-amerikaiak nélkül mégis becsapva, rengeteg hiányérzettel nézi az ember a meccseket. Továbbra is tartom, hogy az idei, vagyis a pandémia miatt tavalyról '21-re tolt kiírást nem lett volna szabad megrendezni. Nem történt volna semmilyen egetrengető dolog, ha 2019 után, tegyük azt négy évvel később lett volna megtartva az esemény. Nem, a Conmebol vezetőit sem a kaotikus kolumbiai belpolitiai helyzet, sem pedig az Argentínában tomboló koronavírus-járvány sem tudta eltántorítani. Mintha járványügyileg a helyzet sokkal jobb lenne Brazíliában, ugye? Mindenképp leakarták ezt nyomni a csapatok torkán, figyelmen kívül hagyva olyan nyomós érveket is, hogy például a két meghívott, Katar és Ausztrália sem akarta felvállalni a kockázatokkal teli tornát. Az élet, jobban mondva a járvány így is ketté törte a szövetség azon tervét, hogy a Copa América immár a páros, a nyári olimpia éveiben legyen megrendezve, párhuzamosan az Európa-bajnoksággal. Segítsetek, mert én ebben speciel semmilyen racionalitást vagy üzleti hasznot nem látok. Vajon miért nem volt jó a 2007 óta betartott négy éves rendszer, melynek szabályosságát csak a centenáriumi, 2016-os esemény törte meg? Szerintem a piac szempontjából sem elhanyagolható a történet, mert egy átlag európai drukker lehet nem követi úgy, vagy jobban mondva sehogysem a Dél-Amerikában zajló viadalt, mikor tálcán kínálják elé a napi 2-3 meccsel robogó EB-t. A páratlan években, például 2023-ban pedig továbbra is eladható lenne.
Kolumbia végül a polgárháborús helyzet miatt bukta el a társrendező szerepét
Számomra furcsának tűnik az is, hogy a most futó kiírást összesen tíz csapattal is elindították, mert az előző két Ázsia-kupa győztese, az előbb már említett Katar és Ausztrália lemondtak a szereplés jogáról. A Copa Américán jól bevált szokás szerint mindig alkalmaznak "vendégszereplőket" így megduzzasztva a tízes létszámot 12-re. Azonban ez is édeskevés, roppant alacsonynak tűnő létszám. A Conmebol helyében én - és lehet, hogy ez most egyeseknek hagyományrombolónak fog tűnni -, egy 16 tagot felvonultató tona mellett tenném le a voksomat, mellyel azonnal kapnánk egy sokkal egészségesebb lebonyolítást is. A dél-amerikai zónából adott lenne a tíz induló, illetve a Concacaf zóna három, a világranglista szerint legmagasabban rangsorolt csapata. Magyarán Mexikó az USA és Jamaika csatlakozna a sorozathoz, ezzel tovább erősítve az amerikai kontinens csapatainak összlétszámát. A csavart a végére hagytam: Afrika, Ázsia és Európa mindig aktuális bajnokaival egészülne ki a 16-os mezőny.
Ti hogy látjátok mindezt: mit érhet el a Copán Argentína, hogy tetszik Scaloni csapata, megrendeztétek-e volna a szövetség helyében a tornát? Utóbbi esetében arra is várjuk válaszaitokat, hogy azt milyen létszámmal és mely évtől indítva a viadalt.
