Futballtangó

Az argentin bajnokság nevesebb nyári távozói

2022. szeptember 04. - _Adamo_

alvfer.JPG

A nyári (ottani állapotok szerint téli) átigazolási időszakban sajnos ismét számtalan minőségi játékos hagyta el az argentin bajnokság mezőnyét és szerződött másik országba, sokan európai karrierjüket kezdték meg.

Az már korábban kiderült, hogy a River Plate két legnagyobb tehetsége, Julián Álvarez a Manchester City, Enzo Fernández pedig a portugál Benfica alkalmazásában folytatja pályafutását és próbálhatja ki magát Európában. Azóta mind a csatár, mind pedig a sokoldalú középpályás megszerezte első góljait a tengerentúlon és mindkettőjükkel rendkívül elégedettek újdonsült csapatánál. Joggal reménykedhetünk benne, hogy mind Álvarez, mind pedig Fernández nívósabb európai karriert futhat majd be az elkövetkezendő évek során.

Ami a többieket illeti, a Lanús tehetséges balhátvédje, Alexandro Bernabéi a skót Celtic együttesében kezdheti majd el bontogatni a szárnyait, amint sikerült beilleszkednie. A Newell's Old Boys 21 éves támadó középpályása, Nicolás Castro a nagyszerű tehetséggondozó egyesületnek számító KRC Genk futballistája lett.

Hozzá hasonlóan az Argentinos Juniors középpályása, Matías Galarza ugyanahhoz a belga csapathoz igazolt. Szintén Belgiumba került a Boca Juniors színeiben kevés lehetőséghez jutó 20 éves hátvéd, Gastón Ávila, aki a Royal Antwerp szolgálatába állt. Eközben a Godoy Cruz 21 éves támadója, Ezequiel Bullaude a szomszédos Hollandiába igazolt és immár a patinás Feyenoord játékosának mondhatja magát.

Ezen kívül több tehetséges játékos egy-egy brazil csapathoz tette át a székhelyét. Az argentin válogatottal is hírbehozott Fausto Vera az Argentinos Juniorstól a Corinthianshoz szerződött, Giuliano Galoppo a Banfield mezét a Sao Paulo szerelésére cserélte, míg a Defensa y Justicia uruguayi támadója, Miguel Merentiel a közelmúltban a Libertadores-kupa-címvédő Palmeiras futballistája lett. A sereghajtó Lanústól José Manuel López ugyancsak a Palmeirashoz, Kevin Lomónaco a Red Bull Bragantinóhoz szerződött.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr7717923167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása