Futballtangó

Argentin példaképe van a brazilok világbajnok edzőjének

2022. augusztus 28. - _Adamo_

bianchi-scolari.jpg

Az Athletico Paranaense az Estudiantes La Plata kiejtésével jutott be az elődöntőbe Libertadores-kupában, így a csapat irányító Luiz Felipe Scolari lett a dél-amerikai sorozat történetének első edzője, aki hatodik alkalommal jutott be aktuális csapatával a legjobb négy közé.

A 2002-es vb-győztes brazil csapat szövetségi kapitánya olyan nagyságokat utasított maga mögé, mint Carlos Bianchi, Marcelo Gallardo vagy Renato Gaucho, akik mind "csak" öt elődöntős szerepléssel bírnak. Scolari az idei bravúrt megelőzően korábban a Palmeirasszal háromszor (1999, 2000, 2018) és a Grémióval kétszer (1995, 1996) járt az elődöntőben. Azonban a kupát csak kétszer, 1995-ben és 1999-ben tudta elhódítani.

A 73 éves szakemberrel ennek alkalmából készítettek egy interjút a napokban, amelyben Scolari elárulta, hogy a négyszeres győztes és ötből öt elődöntőt sikerrel vevő Carlos Bianchit igazi példaképeként tiszteli:

"Nagyon sok felvételt láttam Bianchi csapatairól, a mai napig fel tudom idézni őket. Nem véletlen követtem mindig is a munkásságat, nagy tisztelője vagyok. Bianchi az egyik legnagyobb példaképem. Nagyon kedvelem a munkáját és a stílusát. Azon kevés szakemberek egyike, akivel nem vagyunk barátok, de ha lehetőségem nyílik rá, nagyon szeretnék találkozni vele, hogy személyesen is jobban megismerjük egymást és barátságot ápolhassunk."

"Kedvelem, ahogyan bánik a játékosokkal. A családias légkör, baráti viszony, amit kialakít velük, a sikereinek az egyik kulcsa lehet. Nagyra értékelem őt, ezt én is próbálom minél jobban elsajátítani. Hasonló típusú edzőnek tartom magamat. Mivel nem titkoltan hamarosan szeretném elhagyni a futballt, szívesen megkérdezném tőle, hogy mindez hogy működik, mivel neki már ebben is van tapasztalata, számomra viszont talány, hogy miként fogom tudni kezelni, ha egyik napról a másikra nem dolgozom többé a labdarúgásban" - mondta el Bianchiról a brazil tréner.

A legendás argentin szakember annak idején négyszer nyerte meg a Libertadores-kupát csapataival: 1994-ben a Vélez Sarsfieldet juttatta fel a kontinens trónjára, míg a Boca Juniors trénereként 2000-ben, 2001-ben és 2003-ben ünnepelhetett, míg a 2004-es finálét elvesztették.

Scolari az 1982 óta tartó hosszú edzői pályafutása során több alkalommal irányította a brazil válogatotat: 2001 és 2002 között a legnagyobb sikere értelemszerűen az eddigi utolsó vb-cím volt, majd 2012 és 2014 között őt kérték fel az irányításra, hogy vezesse a Selecaót a hazai rendezésű világbajnokságon - negyedikek lettek. Emellett olyan brazil csapatokat trenírozott, mint például a Grémio, a Palmeiras vagy a Cruzeiro együttese. A brazil nemzeti csapaton kívül is dolgozott válogatottal: 2003-tól 2008-ig a portugál válogatott szövetségi kapitánya volt, míg a '90-es évek elején a kuwaiti válogatottat irányította. Mindemellett az ázsiai labdarúgásba is belekósolt, hiszen Japánban, Kínában és Üzbegisztánban is edzősködött.

"Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget ennek a rekordnak. Ahogy most én is megdöntöttem egy csúcsot, hamarosan az enyémet is meg fogják. Ez a világ rendje" - zárta mondandóját őszintén Scolari mester.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr2717918015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása