Futballtangó

Boca Juniors: az elveszett identitás nyomában

2021. augusztus 14. - _Adamo_

Egészen csapnivaló formában kezdte az argentin bajnokság (Liga Profesional) új, 2021-es idényét az ország egyik legnagyobb csapatának számító Boca Juniors együttese, amely öt forduló után még mindig nyeretlen a bajnokságban és egyre mélyebb válságba került.

A Latin-Amerika legnépszerűbb futballcsapatának tartott Boca Juniors csapatát 1905-ben alapították olasz kivándorlók, akik Genova térségéből emigráltak Buenos Airesbe, melynek apropójából a csapatot a mai napig gyakran aposztrofálják a Xeneize ("genovaiak") becenévvel. Az "arany-kékek" 34 alkalommal nyerték meg a hazai bajnokságot és hatszor a Libertadores-kupát, nagy nemzetközi címet azonban a dél-amerikai szuperkupának számító Recopa 2008-as elhódítása óta nem ünnepelhettek.

A Boca utoljára 2018-ban vesztette el az ősi rivális River Plate elleni, örökké emlékezetes Libertadores-kupa-döntőt, azóta további két alkalommal "csak"az elődöntőig jutottak el: 2019-ben megint a "milliomosok" állták útjukat, 2020-ban pedig a Santos jelentette a végállomást. Az idei menetelés idejekorán, már a sokat vitatott nyolcaddöntő során véget ért, amely ugyancsak komoly krízisről árulkodik, még akkor is ha kétségkívül balszerencséjük volt.

A két csapat rivalizálása ősidők óta, gyakorlatilag alapításuktól fogva tart, mivel annak idején egymás szomszédságában játszottak, mígnem a River átköltözött a szegénynegyed La Bocából a gazdagabbnak számító Núnez városrészbe. Az egymás elleni mérkőzést nemes egyszerűséggel „Superclásicónak” nevezik, utalva arra, hogy Argentína két legnépszerűbb csapatáról van szó. A százéves történelmük során a Boca és a River útja számtalanszor keresztezte egymásét: megannyi izgalmas párharcot, bajnoki címekért folyó csatározást vívtak egymás ellen. A Boca szurkolói „csirkéknek”, a Riveresek pedig „disznóknak” nevezik legnagyobb vetélytársukat.

2004-ben a The Observer az „50 sportesemény, amit látnod kell, mielőtt meghalsz” listáján az első helyre tette ezt a klasszikust, míg a Daily Mirror 2017-es rangsorában a labdarúgás legnagyobb rangadóit tömörítő listájának tetejére rangsorolta a Boca-Rivert. Bizonyára világ szerte a legtöbb futballrajongó bakancslistáján ott szerepel, hogy egyszer meglátogasson egy ilyen rangadót.

 

Noha a Boca az ominózus döntőt nem nyerte meg, így utólag mégis kijelenthető, hogy az azóta eltelt három évben csak gyengült a csapat, mind a játékoskeretet, mind az eredményességet illetően. Legfőképpen még inkább abból a szempontból, hogy olyan labdarúgók hagyták el a csapatot, akik a Boca védjegyét jelentő, megalkuvást nem tűrő csupa szív küzdést képviselték, amely immár teljesen kiveszett. A sort a klub egykori ikonikus játékosa, Guillermo Barros Schelotto nyitotta, aki 2018-as döntős csapat edzője volt és az MLS-ben vállalt munkát, de az Európában azóta a helyét nem találó Dario Benedetto, a Serie A-ba elköszönő Nahitan Nández, a nem sokkal később a Véleztől visszavonuló Fernando Gago, a Zenithez távozó Wilmar Barrios, az edzőjét követő és azóta ugyan visszatérő Cristian Pavón vagy az idén elköszönő Carlos Tévez és Ramón Ábila nevét egyaránt hiába keressük már a névsorban, de további egykori meghatározó emberek köszöntek el a csapattól, akiket egyelőre nem sikerült minőségben pótolni.

Azóta ugyan behúzták a drámai utolsó fordulóban a 2019-2020-as hazai bajnokságot közvetlenül a világjárvány ottani berobbanása előtt, valamint azt követően a 2020-as Copa Diego Maradona-sorozatot, de a győztes, küzdős mentalitást képviselő játékosok folyamatos lemorzsolódásával egyre inkább elszürkült a csapat, ami mostanra csúcsosodott ki. Az egykori Estudiantes-legenda Miguel Ángel Russo 2020 januárjában vette át a csapat irányítását Gustavo Alfarótól, ám a kezdeti lendület után mostanra teljesen leeresztett vele a Boca, és igencsak úgy tűnik, hogy az edző elvesztette az öltözőt, megfáradt a munkaviszonya a csapatnál. Az elmúlt hetekben sérülések, eltiltások miatt ráadásul számtalan junior labdarúgót kellett bevetniük, akik érthetően nem képviselik a megszokott minőséget. A legfrissebb beszámolók szerint a csapattól távozni akaró kolumbiai légiós, Sebastián Villa Cano viszonya is elmérgesedett a klubbal, ami ugyancsak arról árulkodik, hogy nem mennek rendben a dolgok.

A Boca ezekben a hónapokban elképesztő mélypontot él meg, hiszen az egyesület 116 éves történetében korábban soha nem fordult elő, hogy a csapat egymást követő 15 tétmérkőzésből csupán egyet nyerjen meg a rendes játékidőben. Az elmúlt három hónapban ezt a negatív bravúrt is elérték - íme a részletes eredménysor:

2021. május 5., Barcelona SC - Boca Juniors 2-1 (Libertadores-kupa)
2021. május 8., Patronato - Boca Juniors 1-0 (Copa de la Liga Profesional)
2021. május 12., Santos - Boca Juniors 1-0 (Libertadores-kupa)
2021. május 16., Boca Juniors - Plate 2-1 - büntetők után (Copa de la Liga Profesional-negyeddöntő)
2021. május 21., Boca Juniors - Barcelona SC 0-0 (Libertadores-kupa)
2021. május 27., Boca Juniors - The Strongest 3-0 (Libertadores-kupa)
2021. május 31., Racing Club - Boca Juniors 1-0 - büntetők után (Copa de la Liga Profesional-elődöntő)
2021. július 14., Boca Juniors - Atlético Mineiro 0-0 (Libertadores-kupa-nyolcaddöntő)
2021. július 17., Unión Santa Fé - Boca Juniors 0-0 (Liga Profesional)
2021. július 21., Atlético Mineiro - Boca Juniors 1-0 - büntetők után (Libertadores-kupa-nyolcaddöntő)
2021. július 25., Banfield - Boca Juniors 0-0 (Liga Profesional)
2021. július 28., Boca Juniors - San Lorenzo 0-2 (Liga Profesional)
2021. augusztus 1., Talleres Córdoba - Boca Juniors 0-0 (Liga Profesional)
2021. augusztus 5., Boca Juniors - River Plate 1-0 - büntetők után (Copa Argentina-nyolcaddöntő)
2021. augusztus 8., Boca Juniors - Argentinos Juniors 1-1 (Liga Profesional)

Mondhatni, hogy csőstül jön a baj, szegény embert az ág is húzza: a Boca Juniors legutóbbi esős mérkőzésén a La Bombonera vízelvezető-rendszere totális csődöt mondott, ezért annak mielőbbi cseréje mellett döntöttek. A hírek szerint  a Boca következő, augusztus 21-i hazai meccsen a Patronatót még saját otthonában látná vendégül, utána viszont megkezdődne a felújítás, és hetekre albérletbe költözne, ami megint csak nem segítené a magára találást. Bár tekintve, hogy az elmúlt másfél évben kultikus otthonukba nézők nélkül kellett játszaniuk, igazából a jelen helyzetben ez talán másodlagos. Itt jegyezzük meg, hogy bizonyára a Boca fanatikusainak hiánya is vastagon rátesz egy lapáttal a csapat gyenge produkciójára, mivel korábban megszokhattuk, hogy a szenvedélyes atmoszféra valósággal megsokszorozta a játékosok erejét, a szurkolók szó szerint belehajszolták a győzelembe a csapatot, most pedig ez egy ideje nincs.

Jókora gödörbe került a csapat, és most már abszolút nem lenne meglepő, ha jövőre a Libertadores-kupáról is lemaradna. Jóval aggasztóbb viszont, hogy egyelőre nem látni, hogy merre lenne a kiút. Nyilván az edzőváltás ilyenkor mindig felmerül, és az új impulzus adhat egyfajta átmeneti lendületet, de attól még nem lesznek hirtelen egy irányba evező, egymásért a pályán meghaló játékosok a keret tagjaiból. Kétségtelen, hogy az egykori sikeredző Barros Schelotto, vagy éppen Heinze is munkanélküli egy-egy MLS-kaland után, és mindkettejükben lehetne fantázia. Számomra mégis inkább úgy tűnik, hogy a valós problémák ennél sokkal mélyebben gyökereznek, s a szövevényes felépítésű vezetésben lenne szükséges a rendrakás...

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr3016659282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása