Hangolódva a hamarosan rajtoló bajnokságra és hogy egy kicsit közelebb hozzam az argentin első osztály csapatait, úgy döntöttem, hogy egy négyrészes posztsorozatban fogom bemutatni a liga 28 csapatát. Egy európai élbajnokságról szóló blog magától értetődően efféle cselekedetre nem szorul, mert a legtöbb szurkoló, futballkedvelő tisztában van az együttesek többségével, azonban egy másik kontinensről lévén szó, szükségesnek érzem e posztok megírását. Nyilvánvaló az is, hogy ennyi csapatról hajmeresztő próbálkozás lenne külön-külön posztban értekezni; blogíró és olvasó számára is unalmas lenne egy idő után, főleg, ha az alapítástól mennénk végig a jelenbe. Így próbálok egy-egy érdekes infót megosztani adott klubról, remélve, hogy akik még nem szimpatizálnak egyikkel sem, ettől kezdve már fognak. Netán szurkolóikká is válnak. Kezdjük hát!