Futballtangó

Az argentin válogatott újra vb-döntőt játszhat

2022. december 14. - _Adamo_

messiargcro.jpg

Az argentin válogatott magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott Horvátország felett a világbajnokság első elődöntőjében, és jutott be a vasárnapi vb-döntőbe.

Az argentin válogatott a világbajnokság eddig mutatott legjobb teljesítményét hozta az elődöntőben, melynek vége az eddigi legnagyobb különbségű eredmény és a biztos továbbjutás lett. Lionel Scaloni csapata a vb-n talán először tudta a saját játékát alkalmazni, hogy az ellenfél kezdményezzen és az argentinok a labdaszerzésekre, gyors ellentámadásokra rendezkedhessenek be. Így ugyan a horvátok többet támadtak, a kapura teljesen veszélytelenek voltak az első félórában, majd Julián Álvarez előbb kiharcolt egy büntetőt, melyet Lionel Messi értékesített, öt perccel később pedig egy szerencsés szóló végén a Manchester City támadója maga is eredményes tudott lenni.

A horvátok kétgólos hátrányban is többet próbálkoztak, de az argentinok kontrái több gólhelyzetet hordoztak magukban, és a 69. percben sikerült bevinni a kegyelemdöfést, miután Messi jó alaposan beforgatta Gvardiolt, majd a kapu elé tett bejátszását ismét Julián Álvarez váltotta gólra.

Ellentétben az ausztrálok elleni nyolcaddöntővel és a hollandok elleni negyeddöntővel, most nem adta lejjebb a kétgólos előnyét az argentin válogatott, hanem lőtt rá még egyet. Így a szövetségi kapitánynak arra is volt lehetősége, hogy pályára küldjön olyan játékosokat, akik eddig egyáltalán nem játszottak a világbajnokságon, így jutott lehetőség Paulo Dybala, Ángel Correa és Juan Foyth számára is. A korábban kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódó játékosok közül ezúttal Ángel Di María, Lautaro Martínez és Alejandro "Papu" Gómeznek pályára sem kellett lépnie, mindannyian pihenhettek a fináléra.

Az újfent klasszisteljesítménnyel elő álló Lionel Messi a tornán negyedik, karrierje során tizedik alkalommal lett a meccs embere egy világbajnokságon, majd a találkozó után meghatottan értékelt:

"Nagyon boldog vagyok, hogy ezt elérhetem, és úgy fejezhetem be a vb-pályafutásomat, hogy az utolsó meccset a döntőben játszhatom. Rendkívül izgalmas, amit tapasztaltam ezen a tornán. Nagyon megható megélni a szurkolók és a családom boldogságát. Az egész világbajnokság alatt elképesztő volt a hangulat, biztos vagyok benne, hogy most őrület van Argentínában. A Szaúd-Arábia elleni vereség után kértük az otthoniakat, hogy adjanak nekünk még egy esélyt, mert nagyon jó csapatunk van. Most örülhet mindenki, aki jóban, rosszban kitartott mellettünk. Annyi küzdelem után most már csak egyetlen lépésre vagyunk a nagy céltól. Megpróbáljuk a legjobbat nyújtani, hogy megvalósíthassuk az elképzeléseinket."

"Nagyon boldog vagyok, szerintem megérdemeltünk a győzelmet, óriási volt, és most rápihenünk a döntőre. Az első gólról csak annyit tudok mondani, hogy megindultam, és bár láttam, hogy néhány csapattársam keresztbe mozog előttem, érzékeltem a megnyíló folyosót is. Szerencsére valahogy nálam maradt a labda, és berúgtam" - mesélte el a kétgólos Julián Álvarez.

"Nehéz mérkőzés volt, a horvátok nem véletlenül vannak a világ legjobbjai között. Talán nem mindig érvényesült az akaratunk, de a csapatom végig teljes erőbedobással küzdött. Igyekszem nem nagyon izgulni, persze, ami nagyon nehéz lesz, mert egy vb-döntőről beszéltünk. Nagyon izgalmas, amit a csapat és a szurkolók együtt meccsről meccsre művelnek, minden kéz a kézben jár. A nehéz időkben is érezzük az emberek támogatását, ami páratlan segítséget nyújt. Itt, a válogatott mindannyian egy irányba húzunk, a közjót szolgáljuk, mindannyian az Albiceleste hívei vagyunk. Itt az ideje ünnepelni, Argentína világbajnoki döntőbe jutott. Jó szórakozást mindenkinek vasárnapra!" - nyilatkozta Lionel Scaloni szövetségi kapitány.

"Megszenvedtünk ezért a döntőért, de egy világbajnokságon nem lehet máshogy. A szaúdiak elleni vereség után minden meccs döntő volt számunkra. Ha Mexikó ellen vesztettünk volna, kiestünk volna, ha a lengyeleket nem győzzük le, máshogy alakult volna megint. Aztán Ausztrália majdnem kiegyenlített, Hollandia pedig a tizenegyespárbajig elvitt minket. Egy világbajnokságon szenvedni kell, ez a csapat pedig tud küzdeni. Ma hála Istennek, végig nagyon jó futballt játszottunk. Ha világbajnok akarsz lenni, a legjobbakat kell legyőznöd. Legyen szó Franciaországról vagy Marokkóról, ugyanúgy fogunk játszani a fináléban" - fűzte hozzá Emiliano Martínez.

A csapat első számú kapusa azt is elárulta, hogy Messi a mérkőzés előtti napon Gerónimo Rullival hosszasan gyakorolta a tizenegyeseket, hogy a legmagabiztosabb álljon oda a büntetőponthoz, ha sor kerül rá.

Az argentin válogatott történelme során hatodik alkalommal játszhat világbajnoki döntőt. Az 1930-as, első vb fináléjában Uruguay ellen 4-2-es vereséget szenvedett, majd 1978-ban Hollandia, 1986-ban az NSZK legyőzésével lett világbajnok. Azóta viszont csak két elvesztett döntő jött össze: 1990-ben az NSZK vágott vissza, 2014-ben pedig Németország néven győzték le az argentinokat. 36 évvel később újra adott a lehetőség a csapat megkoronáztatására.

A 2022-es vb-döntő vasárnap 16 órától rendezik, melyen Franciaország vagy Marokkó lesz Argentína ellenfele.

messiarg3.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr5718001608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása