2022. december 18-án hódította el története harmadik világbajnoki címét az argentin válogatott, miután a katari fináléban tizenegyesrúgásokkal legyőzte Franciaországot minden idők legjobbnak nevezhető vb-döntőjében.

Egy évvel ezelőtt talán még fel sem fogtuk, hogy mi történt előző este és kavarogtak bennünk az intenzív élmények, a mámor pillanatai. Akárcsak a döntő, az egész világbajnokság egy végtelen érzelmi hullámvasút volt.

Az argentin válogatott nem titkoltan esélyesként érkezett Katarba, hiszen emlékezhetünk rá, hogy a torna előtt csaknem három és fél éven veretlen volt. Talán az európaiak mindig is lenézték őket, de jól tudtuk, hogy Lionel Scaloni csapata mennyire erős, és az elmúlt évtizedek sikertelenségét levetkőzve megnyerte előtte a Copa Américát és a Finalissimát.

Beszéltünk róla a vb előtt, hogy teher lehet ez a hosszú veretlenségi sorozat, amitől jó lenne "megszabadulni" még előtte. Nem sikerült, erre jött az első vb-meccs, és az a bizonyos vereség, aminek a bekövetkezése várható volt, csak nem tudtuk, hogy mikor és ki ellen fog jönni. Utólag nyilván kijelenthető, hogy a legjobbkor, még időben jött a Szaúd-Arábia elleni első mérkőzésen, hiszen volt utána javítási lehetőség - sokkal rosszabb lett volna veretlenül abszolválni a csoportkört, majd mondjuk kiesni a nyolcaddöntőben.

Nem túlzás azt állítani, hogy az Albiceleste a pokolból, de legalábbis a legmélyebb padlóról kapaszkodott vissza. Ahogyan később több játékos is elmesélte, a teljes kiábrándultság lett úrrá a csapaton, de a vezéregyéniségek a csoport élére álltak és valahogy felrázták a társaságot. A második, Mexikó elleni csoportmérkőzésen győzelmi kényszerben sokáig szenvedett az argentin válogatott, de végül Lionel Messi segítségével megtalálta a helyes utat és kiszenvedte a három pontot. Végülis ez a találkozó sorsfordítónak bizonyult, ezt követően a rettenetesen passzív lengyelek ellen sem volt egyszerű a feladat, de sikerült egy újabb győzelemmel csoportelsőként továbbjutni.

Azt nem lehet mondani, hogy úgy lett csoportelső az argentin válogatott, ahogyan eltervezte, vagy mintha mi sem történt volna. Viszont a szaúdiak elleni vereség tökéletes intő jel, lecke volt, ami nélkül könnyen lehet, hogy nem jött volna össze később a vb-cím.

A csapat ezzel a pofonnal ugyanis elvesztette a sebezhetetlenségi érzetét, és maximális odafigyeléssel kellett játszania a további meccseit, hiszen több hiba nem fért bele.

A legjobb 16-tól kezdve megismerkedtünk azzal, hogy milyen az, amikor az argentin válogatott kétgólos előnyt szerez, majd rendszerint le is adja azt. A nyolcaddöntőben még csak rezgett a léc, az ausztrálok 2-1-re jöttek vissza és majdnem egyenlítettek a hajrában, az igazi drámát ekkor még sikerült megúszni. A negyeddöntő végjátékában viszont a hollandok a "luszaili csata" néven elhíresült összecsapáson kiegyenlítették a kétgólos hátrányt, azonban tizenegyesrúgásokkal a "gauchók" mentek tovább.

A végig feszült ki-ki meccs megnyerése óriási fegyvertény volt. Az a csapat, amelyik kétgólos előnyt elveszít, majd dominálni tud a hosszabbításban és végül tizenegyesekkel győz, óriási lelkierővel rendelkezik. Utólag itt is megjegyezhetjük, hogy ha nem ilyen versenyhelyzetben sikerült volna kiharcolni a továbbjutást, hanem mondjuk 90 perc után sima 2-0 lett volna a vége, az lehet, hogy nem adott volna ekkora motivációt a folytatáshoz. Még akkor is, ha nyilván ezektől az izgalmaktól szívesen megkíméltük volna magunkat akkor.

Az elődöntőben nem kellett annyit idegeskedni, Argentína 3-0-s diadalmenetet mutatott be a négy évvel azelőtt döntőt játszó és azon a tornán Jorge Sampaoli csapatát fájóan simán lefocizó Horvátország ellen. Ezen a meccsen Enzo Fernándezék végig csinálták azt, ami az ausztrálok és a hollandok ellen nem jött össze, megtartották és növelték a kétgólos előnyt, végig magabiztosan játszva jutottak tovább. Talán ez volt a torna legjobb meccse, mivel nem volt hullámvölgy. Másfelől lehet, hogy többet értek azok a szenvedős győzelmek, de persze jó volt egy picit "nyugodtabban" menni a döntőre, egy magabiztos győzelemmel.

Az első meccs pofonjából való feltámadás után a csapat meccsről meccsre játszott egyre jobban, és erősödött meg egyre inkább, mígnem végképp legyőzhetetlenné vált.

Így aztán a döntőt az argentinok már önbizalommal telve várhatták a félelmetes címvédő franciák ellen. A finálé rendes játékidejében is sikerült kétgólos előnybe kerülni, majd leadni azt, a hosszabbításban újra előnyt szerezni, majd egálba kerülni, majdnem elveszíteni a döntőt, de végül tizenegyesekkel megnyerni. 80 percig simán alakult a döntő, hiszen végig az történt, amit az argentinok akartak. Aztán mintha varázsütésre a franciák elkezdtek volna focizni, és kialakult egy olyan őrült adok-kapok, amire még most is izgalommal gondolunk vissza. Hihetetlen meccs volt, és akárcsak a hollandok ellen, ismét óriási erő meglétéről tett tanúbizonyságot az argentin csapat.

A játékosok utólag elmondták, hogy még a franciák egyenlítése után sem fordult meg a fejekben, hogy elveszíthetik a meccset. A felvételeket nézve kétségbeesés valóban nem látható, csupán annyi, hogy "jó, hát akkor játszunk tovább", és játszottak.

Így még inkább igazi hősköltemény lett a döntőből, amire nem csak egy év távlatából, de bizonyára egy életen át emlékezni fogunk. Akkor is ha 2026-ban vagy bármikor újra Argentína nyer, és akkor is ha éppen kiesik a csoportkörben.

A katari világbajnokság nem csak a téli rendezésről, de számunkra az argentinok végső sikeréről is örökre emlékezetes marad.