Ezen a napon ünnepli 50. születésnapját az egykori kiváló képességű argentin labdarúgó, Ariel Arnaldo Ortega, aki az 1990-es években egyike volt azon labdarúgóknak, akiben Diego Maradona utódját látták.

A Burrito ("kis szamár") becenévre hallgató támadó középpályás képességei alapján alighanem a világ legjobbjai közé tartozott, azonban a motivációja és a fegyelmezettsége hagyott kívánni valót maga után, mondhatni egy igazi bohém, latin stílúsú, zabolázatlan labdarúgó volt.

Ortega 14 éves korától szülővárosa csapaátban, az Atlético Ledesmában nevelkedett, majd 1991 és 1996 között a River Plate együttesében szerepelt. A "milliomosoknál" tagja volt az 1996-os Libertadores-kupa-győztes csapatnak, valamint első ott tartózkodása idején négyszer segítette argentin bajnoki címhez az együttest. Ezt követően három évet töltött el Európában a Valencia (1997-1998), a Sampdoria (1998-1999) és a Parma (1999-2000) alkalmazásában, ám hiába csillogtatta meg képességeit, hosszabb távon kiegyensúlyozatlanul teljesített, képtelen volt annyira felszabadultan játszani, mint azelőtt a Riverben, vagy az argentin válogatottban tette. Pedig akkoriban a Serie A-ban számtalan zseniális képességű honfitársa rúgta a bőrt, akik a liga vitathatatlan legjobbjai közé tartoztak.

Három év után Ortega visszatért a Riverhez, második nekifutársa 2000 és 2002 között szolgálta az átlóscsíkos együttest és nyert egy újabb bajnoki címet. Ezt követően tett egy utolsó próbát Európában, a török Fenerbahce játékosaként azonban nem termett számára babér. Egy újabb hazatérést követően két évet eltöltött a Newell's Old Boys alkalmazásában, majd 2006-tól 2012-ig ismét a River futballistája volt, amikor megnyerték a 2008-as Clausurát. Idővel azonban fegyelmi problémái miatt egyre kevesebb lehetőséget kapott és sorozatosan kölcsönadták őt kisebb csapatoknak, majd 38 évesen végleg szögre akasztotta a stoplist.

Ortega 1993 és 2010 között 88 mérkőzésen 17 gólt szerzett az argentin válogatottban.

A nemzeti csapatban rendszeresen 2003-ig kapott lehetőséget, hét évvel később egy búcsúmeccs erejéig Diego Maradona hívta be újból, amikor az otthon játszókat vették számításba. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpián ezüstérmes csapatnak, valamint részt vett az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon, amelyek mindegyike szerényen sikerült számára. A franciaországi mundialon a végállomást jelentő negyeddöntőben kiállították őt Hollandia ellen, a Japánban rendezett tornán pedig a svédek elleni, utolsó csoportmeccsen büntetőt hibázott, bár abból egyenlítettek, de ez sem volt elég az életben maradáshoz.

Fénykorában egy igazi virtuóz volt, zseniális dolgokra volt képes a labdával: kifürkészhetetlen cselei és hajszálpontos keresztlabdái mellett igazán az átemelős gólok váltak védjegyévé, melyekkel számtalan kiváló kapus eszén túljárt. Mindemellett egy fanatikus karmester, pontrúgó, szabadrúgáslövő volt. Ugyanakkor elképesztő hangulatember volt, leginkább csak otthon, a jól megszokott közegben tudták őt valamennyire kezelni úgy, hogy csapata hasznára lehessen. A szigorúbb normákat követő európai profi klubok a kicsapongó viselkedését nem tolerálhatták, így bár tehetsége alapján minden képessége adott lett volna rá, nem tudott jelentősebb légiós karriert befutni.

Mindezek ellenére - vagy éppen ezekkel együtt - az argentin labdarúgás rajongóinak körében máig hatalmas kedvencnek számít.