Futballtangó

Újabb csatár bontogatja szárnyait a River Plate-ben

2023. április 06. - _Adamo_

beltran.jpg

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a River Plate csapatában hemzsegnek a jobbnál jobb támadók, akik azonban kelendővé válva rövid időn belül Európába szerződnek. Így történt ez a közelmúltban Julián Álvarez és Rafael Santos Borré, vagy valamivel korábban Radamel Falcao és Gonzalo Higuaín esetében.

A River Plate irányítását tavaly év végén vette át a csapat egykori hátvédje, Martín Demichelis azt követően, hogy előtte több mint nyolc éven át Marcelo Gallardo irányította az együttest. A még a riválisok által is elismert Muneco kiváló modellt épített fel, melyben mindenkinek megvolt a helye, így az esetlegesen tehetősebb klubokhoz igazoló játékosok helyére is futószalagon érkeztek fiatalok az akadémiáról.

Az egyik legújabb csatártehetség Lucas Beltrán volt, aki a 2022-es esztendő második felében kapott egyre több lehetőséget csapatnál, jelenleg pedig szép csendben az első számú támadóvá nőtte ki magát.

A most 22 éves támadó Córdobában látta meg a napvilágot és az Institutóban kezdte pályafutását, 15 éves korától kezdve azonban a River utánpótlását erősíti. 2018 év végén 17 esztendősen debütált a profik között, a tartalékcsapat meghatározó játékosára azonban a felnőtt együttesben jó ideig csak percek jutottak, így 2021 nyarán úgy döntöttek, hogy kölcsönadják őt a Colónhoz.

Beltrán a Santa Fé-i együttes színeiben több játéklehetőséghez jutott, az ott eltöltött egy év alatt kétségtelenül sokat fejlődött, tapasztalatokat szerzett és az egészséges önbizalmát állította be. A 2021-es Liga Profesionalban 17 találkozón egy, míg a 2022-es Copa de la Liga Profesional során 13 meccsen öt gólt szerzett. Miután Julián Álvarez múlt nyáron elhagyta a Rivert a Manchester City kedvéért, Beltrán visszatérhetett a Buenos Aires-i egylethez.

A fiatal támadónál nagyobb nevek is csatlakoztak ekkor a Riverhez, igyekezétével azonban rendszeres játékpercet követelt magának, még ha sokszor csak csereként is. Beltrán a Liga Profesional 2022-es kiírásában 21 mérkőzés alatt négy gólt és két gólpasszt jegyzett, miközben mindkét szélen és időnként középen is bevetették.

Az edzőváltást követően Demichelis első számú gólfelelőse lett, annak ellenére, hogy Salomon Rondón és Miguel Borja is jóval rutinosabb nála. Beltrán az újonnan elrajtolt bajnoki idényben nyolc meccs alatt négy gólt szerzett, és a csapat vesztes Libertadores-kupa-rajtján is ő szerezte a River becsületgólját tizenegyesből.

"A magam nevében beszélhetek, és az az igazság, hogy éreztem a magasságot. Szédülve játszottam a játékot, de ezek a feltételek, amelyekkel játszani kell, ezeket el kell fogadni, nincs rá mentség. Úgy vélem, hogy jól kezdtünk, megvoltak a helyzetünk, járattuk a labdát, aztán kaptuk azt a tizenegyest, onnantól kezdve pedig minden eltorzult. Kicsit elvesztettük a fejünket, idegesen játszottunk, minderre még a körülmények is rátetettek és nem tudtunk már visszajönni a meccsbe" - mondta Beltrán a bolíviai The Strongest elleni 3-1-es fiaskót követően, melyet a 3600 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő La Pazban játszottak.

A River legutóbbi bajnoki mérkőzést követően öt játékos pályán viselt mezét árverésre bocsátották, közülük pedig Beltrán szereléséért fizettek a legtöbbet, mintegy 180 ezer argentin pesót (összességében több mint 650 ezret gyűjtöttek), ami a rajongók körében is növekvő népszerűségét mutatja.

Egyelőre még nem áll fent a veszélye annak, hogy Beltránt is elvigye egy európai élcsapat, azonban ha így folytatja a fejlődését és kifutja magát a mostani idényben, akkor előbb-utóbb egyre több csapat fogja felkapni a fejét a teljesítményére. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr9618095658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása