Futballtangó

Dybala: "A legjobbamat akartam adni, amikor eljön a lehetőség"

2023. március 10. - _Adamo_

dybala-argentina-cup-vang.jpg

A világbajnok argentin válogatottban kiegészítő szerepet betöltő Paulo Dybala a Marca részére adott bővebb interjút.

A tavaly nyáron a Juventustól hét év után az AS Romához átigazoló Paulo Dybala a spanyol lapnak adott interjúban a világbajnokság tapasztalatainek ismertetése mellett számos kérdésben kifejtette a véleményét.

"Sérülésekkel küzdöttem az ősszel, így szükségem volt egy kis időre, a torna elején nem voltam a legjobb állapotban. Igyekeztem mindig pozitív maradni és arra összpontosítani, hogy ha eljön a lehetőség, akkor a legjobbamat tudjam nyújtani. Odatettem magam minden edzésen, próbáltam a csapat hasznára lenni még akkor is, amikor nem játszottam. Nagyon jó érzés volt, hogy Scaloni végül a legfontosabb pillanatokban bízott bennem."

A 29 éves támadó a világbajnokságon az elődöntőben és a döntőben is csereként jutott játéklehetőséghez, a franciák elleni tizenegyespárbajban belőtte a maga kísérletét.

"Úgy gondolom, hogy sok van ebben a válogatottban. Ha megőrizzük ezt a csapategységet és egymásért tudunk küzdeni a továbbiakban is, akkor újabb sikereket érhetünk el. Reméljük, hogy Messi ott lesz velünk a 2024-es Copa Américán is. Szükségünk van a kapitányunkra és az emberek is élvezni szeretnék még a játékát" - tette hozzá a folytatásról.

Dybala megnevezte, hogy Messin kívül ki minden idők argentin játékosai közül a kedvence:

"Mindig is mondtam, hogy nagyon csodálom Juan Román Riquelmét, mert ő volt az, aki rányomta a bélyegét a gyermekkoromra. Sokat néztem őt és megpróbáltam úgy játszani, ahogyan ő teszi, mindig is csodáltam őt. Ahogy rálépett a labdára, elképesztően bánt a játékszerrel. Különleges élmény volt, amikor találkoztam vele és beszélhettem a gyermekkori bálványommal."

A Juventust elhagyó Dybala tavaly nyártól az AS Roma játékosa, amely színeiben eddig 26 meccsen 12 gólt szerzett és hét gólpasszt adott a 2022-2023-as szezonban.

"Nagyon szeretek itt játszani. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy jöjjenek el megnézni egy Roma-meccset, mert fantasztikus a hangulat. Dél-Amerikában nyilvánvalóan sok helyen tapasztalhatunk hasonló atmoszférát, de Európában egyedi hangulata van a Stadio Olimpicónak. Szeretnék a lehető legtöbbet kihozni a szezonból. Úgy gondolom, hogy csodálatos lenne megnyerni az Európa-ligát, felrobbanna a város, valami hasonló történne, mint Buenos Airesben a világbajnokság után."

A spanyol forrás természetesen a La Ligáról is kérdezte Dybalát: "Mindig nézem a spanyol bajnokság meccseit. Nagyon szeretem Gavi és Pedri játékát, korábban pedig sokat csodálltam Iniestát, imádom a stílusát. Másfelől nyilván Benzema minőségét is tisztelem és Vinícius is egyre csak jobb és jobb, hihetetlen dolgokra képes. És még sorolhatnám hosszasan. A La Liga egy minőségi bajnokság, amit nézni kell."

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr9618068380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása