Futballtangó

Bemutatkozott a nagy tehetség az argentin válogatottban

2022. október 02. - _Adamo_

almadaarg.jpg

Az argentin válogatott legutóbbi összetartására először hívták meg a felnőtt nemzeti csapatba a hatalmas tehetségként számon tartott Thiago Almadát.

A 21 éves középpályás a tavaly decemberben szerződött a Vélez Sarsfieldtől az MLS-be, ahol az Atlanta United színeiben bontogatja tovább szárnyait.

Almada nagyszerű teljesítményt nyújt az amerikai bajnokságban, melynek révén megkapta a lehetőséget arra, hogy a válogatottban is megmutathassa magát. Már önmagában az edzőtáborban való részvétel is megtiszteltetés számára, de a Honduras elleni győzelem alkalmával a második félidőben még játéklehetőséget is kapott.

"Minden nap motivációval ébredek a családom, a klub és a csapattársam iránt. Szóval csak alázattal és áldozatkészséggel kell folytatnom a munkát. Nagyon jót tett a lelkemnek, hogy szerepelhettem a válogatottban és részt vehettem az edzőtáborban, hiszen ez egy tökéletes visszacsatolás volt, hogy továbbra is így kell csinálnom a dolgaimat. Továbbra is keményen kell dolgoznom" - jelentette ki a bemutatkozása után.

"Messi azt szereti, ha ugyanúgy kezelik őt, mint a többieket, ha semmivel sem kap nagyobb odafigyelést. Persze, ez esetében lehetetlen. Hatalmas öröm a társaságában lenni, nagyon jól esett, hogy pozitívan beszél rólam" - jegyezte meg Lionel Messiről.

A tehetséges irányító fiatal kora ellenére már évek óta argentin klubja meghatározó játékosa volt . Almada a Fortín színeiben minden sorozatot figyelembe véve 98 mérkőzés alatt 24 találatot és 11 előkészítést regisztrált profi pályafutása során. Az aktuális kiírásban négy-négy gól és gólpassz a mérlege. A szakértők már évekkel ezelőtt hatalmas pályafutást jósoltak neki, ám ahhoz képest, hogy korábban az Inter és a Manchester City is forródróton volt a megszerzése érdekében, jelentősen más irányt vett a pályája.

Almada nagyon hamar alapember lett az Atlanta Unitednél is, az MLS 2022-es idényében 27 pályára lépés alatt hat gólt és tíz gólpasszt jegyzett, mellyel csapata legjobbjai közé tartozik.

"Továbbra is azt vallom, hogy a további fejlődésem szempontjából fontos lépést tettem meg azzal, hogy az MLS-be igazoltam. Innen jobb esélyeim lesznek európai csapathoz igazolni. Az ügynököm egyelőre nem tájékoztatott, hogy van-e már érdeklődés irántam Európából" - tette hozzá a továbbiakkal kapcsolatban.

Kíváncsian várjuk, hogy miként folytatódik számára az idény, és lehet-e esélye kiharcolni a kerettagságot a közelgő világbajnokságra. Ha nem, akkor sem szabad csüggedni, mert mindenképpen a jövő meghatározó szereplője lehet, és jó eséllyel már a következő, 2024-es Copa Américára a nemzeti csapat alapembere válhat belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr8717944394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása