Futballtangó

Enzo Fernández beilleszkedett Londonban

2023. április 12. - _Adamo_

enzo-fernandez-chelsea.jpg

A világbajnok argentin válogatott meghatározó szereplője, Enzo Fernández a januári átigazolási időszakban 121 millió eurós átigazolási díj ellenében szerződött a Benficától a Chelsea-hez.

A River Plate egykori középpályása, Enzo Fernández a minap az UEFA hivatalos honlapjának beszélt a londoni klubhoz való átigazolásáról a Real Madrid elleni BL-negyeddöntős párharc előtt:

"Elsősorban azért szerettem volna a Chelsea-hez szerződni, mert tetszett az a hosszútávú projekt, melyet a klub épít. Másfelől mindig is az volt az álmom, hogy a Premier League-ben játsszak, így rendkívül izgatott voltam, amikor szóba került, hogy lehetőségem lesz átigazolni Angliába" - jelentette ki a 22 éves labdarúgó.

"Egy nagyszerű csapathoz jöttem, amely mindig is a címekért küzdött, és rövid időn belül két Bajnokok Ligáját is nyert. Most, hogy itt vagyok, rájöttem, milyen nagy ez a klub valójában. A Chelsea minden versenysorozatban tényező tud lenni. Azért fogok küzdeni, hogy minden sorozatban a végső győzelemhez segítsem a csapatomat."

Fernández még csak tavaly nyáron került Európába, de azonnal a nagyszerű szezont futó - és szintén BL-negyeddöntős - Benfica alapembere lett. Az argentin légiós 29 tétmérkőzésen négy találatot és hét gólpasszt jegyzett a 2022-2023-as idényben a lisszaboniak mezében. 

"Fontos döntést hoztam, alaposan megvitattuk a családommal, de úgy gondoltuk, hogy belevágunk. Imádom Londont, amely egy gyönyörű város. Az alkalmazkodás mindig időbe telik, meg kellett ismernem egy teljesen új kultúrát, csapatot, játékostársakat. A télen tíz új labdarúgóm érkezett velem együtt a csapathoz, különböző környezetekből, nyelvterületről. A csapat kerete kialakulóban van, de bizakodó vagyok, hogy mielőbb nagyobb sikereket érhetünk el."

Fernández a beszélgetés során kiemelte, hogy a pályán és azon kívül is nagyon jó viszont ápol Joao Félix-szel, akivel "nagyon megvan a kémia egymás között".

Az új igazolás eddig 12 tétmérkőzésen lépett pályára új csapatában és védekező középpályás létére támadásban is volt már lehetősége megcsillogtatnia képességeit, két gólpasszt adott az eddigi találkozóin.

"Úgy gondolom, hogy egész jól alkalmazkodtam a londoni körülményekhez. A város nagyban különbözik Lisszabontól és Buenos Airestől is, ahogyan azt mindannyian tudjuk. Igen, baromi hideg van, de jól érezzük itt magunkat a családommal együtt, szóval minden rendben lesz. London csodálatos hely" - zárta gondolatait.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr6618100380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása