Az Albiceleste csoportellenfeleit bemutató posztsorozatunk első részében a ’C’ jelű kvartettben végleges keretét elsőként kihirdető, a négyesben Európát egyedül képviselő Lengyelország kerül terítékre.
Ahogy az argentinoknál és nagyjából a teljes világsajtóban Lionel Messire és a hangzatos „most vagy soha” kifejezésre – mint Messi utolsó esélyére, hogy valaha is világbajnokságot nyerjen – hegyeznek ki mindent, úgy a lengyel válogatottat is szeretik Robert Lewandowskival beazonosítani, holott mindkét nemzeti csapat többet érdemel ennél.
A 21. században a sportág infrastrukturális fejlődése mentén látványos ívvel felfelé törő lengyel klub- és válogatott futball, az egyre jobban eladható és tehetségeket kitermelő hazai pontvadászat, az Ekstraklasa okán joggal várja az ember a Biało-czerwonitól (fehér-pirosak), hogy valami kiugrót mutassanak egy-egy nagy tornán. Az elmúlt jó másfél évtizedben ugyanakkor a többnyire sikerrel vett selejtezők után, valahogy sohasem akar megérkezni az a bizonyos áttörés. A számunkra is emlékezetes kontinensviadalon, a 2016-os Eb-negyeddöntős helyezést leszámítva – ahol a csak büntetőpárbaj után maradtak alul Portugáliával szemben, miközben a jóval könnyebb ágon Wales várt volna rájuk az elődöntőben – rendre a csoportkörökben véreztek el, akár csak a legutóbbi világbajnokságon. Igaz, a mundiálokra a kevesebb európai létszám miatt olykor már a kvalifikáción elbuktak, de általánosságban elmondható, hogy mindig a csoportkör jelentette számukra a végállomást egy-egy világeseményen. Négy évvel ezelőtt annyira leszerepeltek egy nem is túlzottan erős csoportban, hogy két mérkőzés után matematikailag is elszállt minden esélyük a Szenegál és Kolumbia elleni vereségeikkel.
A tét tehát leginkább az lesz, hogy átlépjék saját árnyékukat, ami a helyzetük alapján egyáltalán nem lesz könnyebb, mint négy évvel ezelőtt. Úgy vélem, hogy Mexikó és Argentína részvételével erősebb négyesbe sorsolták őket, mint az oroszországi tornán. Egyértelműnek tűnik - legalább is a papírforma alapján -, hogy a továbbjutásért Mexikóval kell majd megküzdeniük, miközben egy pontszerzés Argentínától vagy annak elhullajtása Szaúd-Arábiával szemben roppant sokat fog jelenteni.
Az edzőként kétszeres lengyel bajnok Czesław Michniewicz immár szövetségi kapitányként bizonyíthat
A lengyelek az elvárásokat alátámasztva Anglia mögött, Albániát, Magyarországot, Andorrát és San Marinót megelőzve a második helyen végeztek selejtezős csoportjukban, mely pótselejtezőre jogosította fel őket. A rájátszás során a később a háború miatt kizárt Oroszország került az útjukba, így mérkőzés nélkül kerültek a svédek elleni hazai fináléba, akiket közel 50 év után múltak felül tétmeccsen. Mondhatnánk, hogy számukra kedvező pótselejtező során vívták ki a részvételt, elkerülve így a nagyhalakat, mint az olasz – portugál kettőst. Csakhogy Paulo Sousával már a sorozat is kacinfántosan indult: kétszeri egyenlítés után végeztek 3-3-ra ellenünk a Puskásban és igaz, hogy már biztos volt a második hely, de a kulcsjátékosok és a 2-1-es vereség a mieinktől az utolsó meccsükön azt eredményezte, hogy nem a kiemeltek közé kerültek a pótselejtezőre. Az pedig már csak Fortunán múlt, hogy nem sorsolták őket össze az előbb említett fenti dél-európaiakkal. A lengyel szövetségnél ez volt az utolsó csepp a pohárban és Sousát egy hazai szakember, Czesław Michniewicz váltotta a padon. A Zagłębie Lubinnal 2007-ben bajnoki címet nyerő és a Legia Varsóval 2021-ben ugyanezt elérő, ám utána ott nagyot bukó tréner élete legnagyobb lehetőségét, egyben feladatát is kapta meg, melyet a svédek ellen sikeresen meg is oldott. Michniewicz a varsói időszaka előtt a lengyel U21-es csapatot irányította, akikkel a 2019-es olasz-san marinói Eb részvételt kiharcolva, a tornán sem vallott szégyent. A Spanyolország, Olaszország és Belgium fémjelezte csoportban hat pontot gyűjtve, csak a későbbi győztes spanyoloktól kaptak ki, de a továbbjutáshoz ez sem volt elegendő. (Csak érdekességképpen ezen a tornán az olaszokat olyan nevek erősítették, mint Alex Meret, Gianluca Mancini, Lorenzo Pellegrini, Nicoló Zaniolo, Nicoló Barella és Federico Chiesa; míg a spanyoloknál Fabián Ruiz, Dani Ceballos, Dani Olmo, Pablo Fornals vagy Mikel Oyarzabal voltak bent a keretben.)
A lengyel csapat már Paulo Sousa irányítása alatt is javarészt a 3-5-2-es hadrendet preferálta, néhány meccstől eltekintve, és a hadrend Michniewicznél is megmaradt. Első meccsükre, Mexikó ellen pedig egy ilyen kezdővel futhatnak neki: Szczesny; Bednarek, Glik, Kiwior; Cash, Szymanski, Bielik, Zielinski, Zalewski; Lewandowski, Swiderski.
A lengyel keretben kapusposzton történt változás: a sérült Bartłomiej Drągowski helyett Kamil Grabara utazik Katarba
A szövetségi kapitány javarészt topligákban szereplő játékosokra épít, a keretük zömét a TOP5 ligákban játszók teszik ki, de találunk a hazai bajnokságból, az MLS-ből, Hollandiából, Görögországból és Szaúd-Arábiából érkezőket is. A 26 fős társaság minden csapatrészében felbukkannak a jócskán 30 fölötti, már pályafutásuk végéhez közelítő veteránok, mint Gliket, Jedrzejczyk, Krychowiak vagy Lewandowski; de a fiatalabb generáció, mintegy jó elegyet alkotva szép számmal képviselteti magát. Utóbbiak közül néhányukat ráadásul már edzette Czesław Michniewicz az utánpótlás válogatottban is.
Az eddigi statisztikákat tekintve Argentína 11-szer futott össze Lengyelországgal, 6 győzelem mellett 2 döntetlen és 3 vereség a mérleg a dél-ameriaiak javára. Legutóbbi találkozójuk alkalmával, 2011-ben egy barátságos meccs keretében a lengyelek örülhettek egy 2-1-es győzelemnek, míg világbajnokságon harmadszor fognak megmérkőzni egymással. Az 1974-es német vébén, Stuttgartban 3-2-es lengyel siker született, míg négy évvel később a hazai rendezésű tornán, Mário Kempes duplájával 2-0-ra nyertek a gaúchók Rosarióban, az Estadio Gigante de Arroyitóban. A ’74-es győzelem nem a véletlen műve volt, hiszen a lengyel futball ekkor élte legszebb korszakát: 1974-től 1986-ig bezáródóan négy világbajnokságon jártak, miközben a németországi és spanyolországi viadalon is bronzérmet szereztek. 1972-ben a címvédő magyarok legyőzésével lettek olimpiai bajnokok Münchenben, majd négy évvel később a második helyen zártak Montréalban. A válogatottban pedig olyan nagyságok rúgták a bőrt, mint Grzegorz Lato vagy az első nemzetközi klasszisuk, a Juventusban és a Romában is megforduló Zbigniew Boniek.
1978-ban Mario Kempes duplázott, Argentína pedig meg sem állt a világbajnoki címig
Messiék Lengyelországgal az utolsó csoportmeccs során, november 30-án Dohában, magyar idő szerint 20 órakor találkoznak, ennél fogva felesleges is jóslatokba bocsátkozni, hogy milyen állapotban és hány ponttal a zsebben mérkőznek majd meg a felek. Ahogy az elején is írtuk a lengyelek számára a Mexikó elleni mérkőzésük szinte egy élet-halál csatának is felfogható, rengeteg fog múlni azon a 90 percen, hogy miként alakul további sorsuk.
Egy kérdés a végére:
