Futballtangó

Veszélyben a Boca Juniors edzőjének helye

2022. április 22. - _Adamo_

battaglia.jpg

A Boca Juniors elmúlt hetekben mérsékeltebb eredményei és játéka révén a csütörtöki napon válságértekezletet tartottak a klubnál Sebastián Battaglia vezetőedző jövője kapcsán.

A megbeszélést követően a felek arra jutottak, hogy a továbbiakban is Sebastián Battaglia látja el a Boca Juniors vezetőedzői feladatait, legalább a következő, hétvégi mérkőzésig biztosan. A szakember a Juan Román Riquelme alelnökkel történt találkozója után nyilatkozott:

“Elég erős vagyok a folytatáshoz, továbbra is bízom a játékosainkban. Azt akarjuk, hogy a csapat fejlődjön. Le kellett vonnunk a következtetéseket és át kell vizsgálnunk a hibáinkat, komoly önvizsgálatra lesz szükségünk, de optimista vagyok a folytatást illetően.”

A 41 esztendős Battaglia múlt augusztusban vette át a csapat irányítását, miután azt megelőzően éveken át a tartalékcsapatot trenírozta. Aktív játékosként annak idején szinte a teljes játékos pályafutását a Bocánál töltötte, 1998-tól 2003-ig és 2005-től 2013-ig több mint 200 tétmérkőzést játszott a klub színeiben, a középpályás a köztes időszakot a spanyol Villarreal csapatánál töltötte. Az egykori tízszeres argentin válogatott labdarúgó többek közt hét bajnoki címet és négy Libertadores-kupát nyert az “arany-kékek” labdarúgójaként. A fiatal edző több tehetséges játékost is beépített a junior együttesből a felnőtt csapatba, elég csak Luis Vázquez vagy Exequiel Zeballos nevét említeni, akik az argentin bajnokság legnagyobb tehetségei közé tartoznak.

A Boca zsinórban a negyedik döntetlenjét játszotta a bajnokságban, abból a harmadikat hazai környezetben, és csak a negyedik helyet foglalja el 4-6-1-es mérlegével a Copa de la Liga Profesional csoportjában. Eközben a Libertadores-kupa csoportkörében két mérkőzés alatt három pontot szerzett. Bár a csapat továbbra is playoff-helyen áll, az elmúlt időszakban a mutatott játék és az eredmények jócskán elmaradtak a kívánttól, így nem csak a sajtó munkatársai és a klub szurkolói körében, hanem a Boca vezetőségénél is megkérdőjeleződött a vezetőedző személye. Egyelőre azonban Battaglia marad a helyén.

A Xeneize bár a hazai porondon rendszeresen gyűjtögeti a bajnoki címeket és az egyéb serlegeket, a 2008-as Recopa óta nem nyert jelentős nemzetközi elismerést. A Libertadores-kupában utoljára 2007-ben értek fel a csúcsra, és 2018-ban jártak a döntőben. Ebből kifolyólag a 2000-es években a klubnál többször is kinevezett edzőlegenda, Carlos Bianchi mellett nem is volt olyan tréner, aki hosszabb megbízatást tölthetett volna el a kispadon. A 21. században a Boca kispadján próbálkozó szakemberek többsége kevesebb, mint egy éven belül menesztésre került. Egyebek mellett Alfio Basile és Miguel Ángel Russo is több alkalommal próbálkozott, de markánsabb időt csak Guillermo Barros Schelotto és Julio Falcioni töltött el a poszton - előbbi több mint ezer napon át 2018 végéig volt a Boca edzője, utóbbi két teljes naptári esztendőt töltött szolgálatában.

Ez alapján még ha most rendben is van minden (?), nem igazán érdemes mérget venni rá, hogy Battaglia túl sokáig marad a posztján, főleg hogy már a klubon belül is megkérdőjelezték a helyét. Valószínűsíthető, hogy belátható időn belül ismét szóba fog kerülni a leváltásának lehetősége, és nem kizárt, hogy a háttérben már megkezdődött az utódjának a keresése.

scheletto.jpg

Ki lehet a Boca Juniors következő edzője?


- az utolsó "sikeres" edzőnek tekinthető Guillermo Barros Schelotto visszatérése kézenfekvő opció lehetett volna a sikertelen MLS-kaland után, azonban az egykori kiváló csatárt ősszel kinevezték a paraguayi válogatott élére. Bár ott sem kísérte munkáját eddig sok siker, egyelőre bíznak benne, így nehezen elképzelhető a visszaszerzése.

- a Boca történetének legeredményesebb támadója, Martín Palermo Argentínába tavaly visszatérve igazi remeklést mutat az Aldosivi csapatánál, de a Riquelmével való híresen rossz viszony miatt aligha kerülhet szóba a neve, pedig nem akármilyen emocionális töltetű összeborulás lehetne.

- hasonló szempontok alapján a Racing Clubnál remekelő Fernando Gago ugyancsak szóba kerülhet, őt viszont jelenleg lehetetlen lenne elcsábítani a brillírozó vetélytárstól, de ha így folytatja, akkor biztosak lehetünk benne, hogy néhány éven belül Boca-edző lehet.

- Matías Almeyda éppen a napokban vált szabaddá az MLS-ből való távozásával, és bár több válogatottnál is szóba került, klubedzőként is bizonyított annak idején a Guadalajara élén. Viszont River-kötődése révén "nehéz ügy" lenne őt a Bocánál látni.

- a tavaly a Talleres Córdobát egészen a harmadik helyig vezető Alexander Medina a napokban került lapátra a brazil Internacional csapatánál, az uruguayi mester pedig már bizonyított Argentínában, így alighanem a legfőbb kiszemeltek egyike lehet, amint váltásra kerül sor.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr1717813809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása