Futballtangó

Almeyda távozott az MLS-csapatától

2022. április 19. - _Adamo_

almeyda1.JPG

Az MLS idei kiírását csapnivalóan kezdő San Jose Earthquakes csapata bejelentette, hogy Matías Almeyda távozik a vezetőedzői pozíciójából. Az argentin szakember neve máris több dél-amerikai válogatott kapitányaként felmerült a helyi sajtóban.

Az MLS 2022-es idényében a 28 csapat közül egyedüliként nyeretlen San Jose Earthquakes együttese hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg a hétfői napon, hogy a továbbiakban nem a csapatot több mint három éve irányító Matías Almeyda látja el a vezetőedzői teendőket.

A 48 esztendős szakember 2018 óta októbere óta több mint száz mérkőzésen irányította a csapatot, de már a tavalyi szezonban is többször felmerült a leváltásának lehetősége. Almeyda korábban hazájában a River Plate és a Banfield csapatát irányította, míg 2015 és 2018 között a mexikói Guadalajara kispadján vállalt szerepet, mellyel 2017-ben bajnoki címet, 2018-ban CONCACAF-BL-győzelmet ünnepelhetett, így hatalmas reményekkel érkezett annak idején az MLS-be.

Az egykori kétszeres bajnok Earthquakes az elmúlt szezonban nem jutott be a rájátszásba, a tizedik helyen végzett a nyugati konferenciában, jelenleg pedig a liga utolsónak számít, miután a 28 csapatos mezőnyben egyedüliként ők nyeretlenek, hét mérkőzés alatt mindössze három döntetlent tudtak felmutatni négy vereség mellett. Az elmúlt hétvégén 2-2-es döntetlent játszottak a Nashville SC csapatával.

Almeyda aktív játékosként a River Plate csapatában nevelkedett, majd később visszatérve onnan is akasztotta szögre a stoplist. Az egykori 40-szeres argentin válogatott védekező középpályás európai szerepvállalása során többek közt a Sevilla, a Lazio, a Parma és az Inter együtteseiben fordult meg.

A dél-amerikai sajtóban máris bedobták Almeyda nevét a sikertelen vb-selejtezősorozat után kapitányt váltó Chile és Kolumbia kispadjára, előbbi ugyanis Martín Lasarte, utóbbi pedig Reinaldo Rueda utódját keresi.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr5217811459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása