
Az argentin válogatott 1-0-ra elvesztette az utolsó vb-selejtezőjét Ecuador vendégeként.
A vb-re már korábban kijutó argentin válogatott 1-0-ra kikapott a magát szintén kvalifikáló Ecuador ellen a dél-amerikai vb-selejtezősorozat utolsó fordulójában.
A megszokottnál tartalékosabb argentin válogatott alapemberei közül Lionel Messi mellett az eltiltott C. Romero és E. Fernández sem lépett pályára, valamint a néhány nappal korábbi, Venezuela elleni meccsen játszók közül többen pihenőt kaptak. Scaloni így az alábbi kezdőt küldte pályára: E. Martínez - Montiel, Balerdi, Otamendi, Tagliafico - De Paul, Paredes - G. Simeone, A. Mac Allister, N. González - La. Martínez. Az első félidőben a nagyobb lehetőségek rendre a hazaiak előtt adódtak, akik sokkal frissebben játszottak és többször megszerezhették volna a vezetést, E. Martínez nagyszerű védéseket mutatott be az argentin kapuban. Félóra elteltével egy védők mögé történt indítás során Otamendi gólhelyzetben akasztotta meg a kiugró E. Valenciát, amiért felmutatták neki a piros lapot. Emberelőnyben továbbra is a házigazda játszott fölényben. Kisvártatva G. Simeone helyett Foyth állt be a védelem erősítése érdekében. Az első félidő ráadásában Balerdi a saját tizenhatosán belül fejelés közben lekönyökölte A. Preciadót, a játékvezető videózás után büntetőít ítélt a hazaiak javára. A tizenegyest Enner Valencia magabiztosan váltotta gólra, így Ecuador 1-0-ra vezetett a szünetben.
A második félidei folytatásban M. Caicedo második sárga lapjával Ecuador is tíz emberre fogyatkozott. Egyenlő létszám mellett a hátrányban lévő argentinok többet veszélyeztettek, míg a hazaiak ellentámadások végén kerültek helyzetbe. A második játékrész derekánál Scaloni rövid időn belül kihasználta maradék cserelehetőségeit, így Parades helyett Mastantuono, La. Martínez helyett J. Álvarez, Montiel helyett Molina, De Paul helyett pedig Lo Celso szállt be. A nagy igyekezet ellenére Ecuador biztosan őrizte meg minimális előnyét a hármas sípszóig és értékes skalppal zárta a kvalifikációs sorozatot, melynek köszönhetően Sebastián Beccacece csapata a pontlevonása ellenére az előkelő második helyet szerezte meg az argentinok mögött.
Ecuador - Argentína 1-0 (1-0)
Gólszerző: E. Valencia (45+13.), ill. -
Kiállítva: M. Caicedo (50.), ill. Otamendi (31.)
A 18. forduló eredményei
Ecuador - Argentína 1-0
Bolívia - Brazília 1-0
Chile - Uruguay 0-0
Peru - Paraguay 0-1
Venezuela - Kolumbia 3-6
A dél-amerikai vb-kvalifikáció végeredménye:
1. Argentína 38 pont
2. Ecuador 29 pont*
3. Kolumbia 28 pont
4. Uruguay 28 pont
5. Brazília 28 pont
6. Paraguay 28 pont
7. Bolívia 20 pont
8. Venezuela 18 pont
9. Peru 12 pont
10. Chile 11 pont
(*=3 pont levonás)