Futballtangó

Neymar a Santosban: a Király hívására a Herceg hazatért

2025. február 02. - _Adamo_

neymarsantos1.jpg

A balul sikerült szaúdi kaland után az elmúlt évtized legjobb brazil labdarúgója, Neymar visszatért egykori nevelőcsapatához, a Santoshoz, hogy sérülése után újra felépítse magát.

Neymar 2023 nyarán kétéves szerződést írt alá a szaúdi Al-Hilal csapatával, azonban még 2023 októberében egy Uruguay elleni vb-selejtezőn keresztszalag- és meniszkus szakadást szenvedett, amely következtében műteni kellett és hosszas rehabilitációra kényszerült.

Abban a szezonban mindössze öt mérkőzésen tudott pályára lépni szaúdi csapata színeiben, ezalatt egy gólt és három gólpasszt regisztrált a sérülését megelőzően. Több mint egy év kihagyást követően tavaly november elején tért vissza a pályára, de rögtön az első mérkőzésén ismét megsérült, mellyel végleg betelt a pohár az Al-Hilalnál, és felbontották a játékos szerződését, akiért annak idején 90 millió eurót fizettek.

A 32 éves brazil klasszis annak idején 2009 és 2013 között 225 mérkőzésen 136 gólt szerzett nevelőegyesülete felnőttcsapatában.

Neymar ez idő alatt összesen hat trófeát nyert a Santosszal, beleértve a Libertadores-kupa 2011-es kiírásának megnyerését. Ezt követően európai légióskodása alatt a Barcelona (2013-2017) és a Paris Saint-Germain (2017-2023) csapatait erősítette, mielőtt Szaúd-Arábiába távozott volna. A Barcánál nagyszerű sikereket élt el többek közt a Lionel Messi által repített kultikus sikercsapatban, míg a párizsiaknál az újraformálódó sztárcsapat egyik ékköve volt.

"Csak egy olyan klub, mint a Santos adhatja meg azt a szeretetet, amire szükségem van ahhoz, hogy felkészüljek a következő évek kihívásaira. Hozzájuk fogok aláírni..." - közölte Neymar nem sokkal az aláírását követően.

A Santos egy érzelmes videóval jelentette be a "Herceg" hazatérését:

"Szia, Király, nagyon hiányoztál. Kisfiú voltam, amikor először ideérkeztem, tele álmokkal. A Vila Belmiro üdvözölt, ott nőttem fel és rendkívül boldog voltam. A Santos felfedett a világ előtt, de a szívem soha nem szűnt meg fekete-fehérnek lenni. Pontosan emlékszem mindenre, melyet veled éltem át, minden egyes pillanatra, boldog és örök emlékre. Egy emlék, amire nem csak emlékezni akarok, hanem újra meg akarom élni, és szeretnék újra veled élni, mint mindig.

Pelé király, kérésed parancs. A trón és a korona továbbra is a tiéd marad, mert örökkévaló vagy. De a 10-es mez...  Óriási megtiszteltetés lesz viselni ezt a szent köpenyt, amely oly sokat jelent a Santosnak és a világnak. Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy továbbra is tiszteljem az örökségedet, király, visszajövök. Emlékszel, ugye? Hát akkor itt az ideje: a Herceg visszatér" – mondta Neymar a klub által közzétett videóban.

Neymar Pelé egykori 10-es mezét vette át a Santosnál, a péntek esti bemutatásán megtelt a Santos stadionja, ő maga pedig könnyeivel köztudott a szívélyes fogadtatás láttán.

A 33. születésnapját a jövő héten ünneplő klasszis nagy célja az lenne, hogy a 2026-os világbajnokságon csapatkapitányként vezethesse minél sikeresebb szerepléshez a brazil válogatottat. Az ötszörös világbajnok a 2002-es elsősége óta nem tudott versenyre kelni a hőn áhított trófeáért, és a mostani selejtezősorozatban sem szerepel túl fényesen. Mindenekelőtt Neymarnak vissza kell nyernie a formáját a hosszú kihagyása után és nagy szüksége lenne rá, hogy a hasonló, súlyos sérülések - legalább egy időre - elkerüljék őt. Bizonyára a Santos új inspirációt jelenthet, ahol visszanyerheti a motivációját és szeretett gyermekkori csapata mezében talán újra megtalálhatja a fiatalkori lelkesedését.

Neymar az elmúlt években nem mindig tűnt motiváltnak, talán inkább a csillogás és az (anyagi) elismerés játszottak szerepet az életében, de a Santosnál akár újra rátalálhat a játék élvezetére, abból pedig mi, szurkolók is sokat profitálhatunk, hiszen alapvetően egy nagyszerű képességekkel rendelkező labdarúgó. Neymar karrierje mostanság tévútra tért, a szaúdi szerződéssel pedig bizonyára sokak előtt elvágta magát, de a Santos klubházának ajtaja, akárcsak egy templomé, mindig nyitva áll előtte, hogy megtérjen náluk.

A nagy összeborulás közben arról rendszerint kevesebb szó esik, hogy Neymar mindössze június 30-ig írt alá a Santoshoz, vagyis amennyiben nem hosszabbítja meg a szerződését, akkor csak néhány hónapot tölt a Vila Belmiróban és a 2025-ös brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) idényének kellős közepén elhagyja az együttest. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen tervei lesznek: nyáron újra visszatérne Európába (vagy Szaúd-Arábiába), vagy esetleg meg fogja hosszabbítani a mostani megállapodást, mindenesetre nevelőcsapatánál mindenki szívesen látja őt és bizonyára hatalmas figyelem fogja kísérni a Santos minden egyes mérkőzését.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr6218786664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása