Futballtangó

Letartóztatták azt a férfit, akit gyermekként Maradona mentett meg

2022. október 04. - _Adamo_

maradonaacerra.jpg

Diego Maradona mindig is megosztó személyiség volt, különféle viselt dolgai ellenére azonban mindig sokat hallhattunk a jótékonysági megmozdulásairól, ugyanis a szegények és a gyermekek sorsát rendre őszintén a szívén viselte.

Az egyik legkedvesebb róla ismert történet arról szól, hogy Diego Maradona az első nápolyi szezonja alatt 1985 januárjában értesült róla, hogy a csapattársa egyik barátjának a gyermeke egy ritka szájrendellenességgel bajlódik, műtétjét pedig szegény sorsú családja képtelen finanszírozni.

A különleges operáció 20 millió lírába került, ezért Maradona úgy gondolta, hogy összehoznak egy jótékonysági mérkőzést a Nápolyhoz közeli kisvárosban, Acerrában, hiszen egy gyermek egészségéről van szó. A csapat vezetőségének tiltakozása ellenére Diego jó néhány csapattársát magával csábította az acerrai pályára, hogy a helyi csapat ellen mérkőzzenek meg. A Napoli futballistái csak úgy szerepelhettek a különleges találkozón, hogy egyéni biztosítást kötöttek, melyet Maradona állt, mivel a klub féltette őket a szántóföldre hajazó pálya veszélyességétől.

A gyakorlatilag falusi körülmények között, a sártengerben rendezett mérkőzésen Maradona teljes erőbedobással küzdött és az extrém körülmények ellenére remek megmozdulásokat produkált a helyiek legnagyobb örömére, mindent beleadott, a legjobbját nyújtotta, ugyanolyan szívvel játszott, mint a legnagyobb mérkőzéseken. A helyi gyermekek, lakosok a mérkőzés után meghatottan fotózkodtak a fülig sáros ikonnal, aki biztosan életre szóló élményt adományozott számukra.

A megmentett kisgyermek, Luca Saetta Quarto később számtalan nyilvános interjúban megköszönte a Napoli akkori ikonjának nagylelkűségét, elmondása szerint új életet kapott tőle.

"Valahányszor újra megnézem azt a jótékonysági meccset, melyet Maradona szervezett értem, különleges érzés fog el. Csak egy különleges ember képes hasonlóra. Szerencsésnek érzem magam, hogy találkozhattam vele, új életet adott nekem, második apámként tisztelem őt örökre" - mondta el a férfi néhány évvel ezelőtt.

A közelmúltban Luca Saetta Quartót a rimini Bellaria Igea Marina városában letartóztatták, mivel a nyílt utcán kábítószert árusított. A házkutatás során kokaint, csomagolópapírokat valamint 5000 euró készpénzt találtak nála, melyet a rendőrök kábítószer-csempészetből származó jogosulatlan haszonnak minősítettek. A hírek szerint Luca házi őrizetben marad a tárgyalásáig, melyet október 24-re tűztek ki.

Úgy tűnik, hogy végtelenül kedves történet szomorúan folytatódik. Ahogy annak idején Maradona életét is befolyásolták a kábítószerek, úgy egykori megmentetje is hasonló okokból sínylődik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr9917945920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása