Futballtangó

Maxi López befejezte a pályafutását

2021. július 29. - _Adamo_

A River Plate egykori saját nevelésű játékosa, Maxi López kalandos európai légiós karrierje lezárásaként 37 éves korában bejelentette visszavonulását az aktív játéktól.

Az argentin támadó annak idején a "milliomosoknál" nevelkedett, 1997 és 2004 között állt a patinás buenos airesi egyesület alkalmazásában. A felnőttek között minden sorozatot figyelembe véve 70 mérkőzésen 16 gólt szerzett a csapat mezében, miközben három Clausura-bajnoki címet ünnepelhettek. 2005-ben vágott bele a mostanáig tartó légiós kalandba, amikor a Barcelona együttese nagy reményekkel igazolta le őt. A gránátvörös-kékeknél azonban mindössze másfél szezont töltött, csak epizódszerephez jutott vagy még ahhoz sem, egy évre kölcsönadták őt a Mallorcához, majd elhagyta a katalánokat. A későbbiek során megfordult az orosz FK Moszkva, a brazil Grémio és a Vasco da Gama, majd a Sampdoria, a Chievo, a Torino, az Udinese és a Crotone alkalmazásában, míg 2012 tavaszán az AC Milan játékosa volt.

Legemlékezetesebb időszakát viszont kétségkívül a virágkorát élő Catania együttesében töltötte, hiszen 2010 és 2014 között az akkor még élvonalbeli szicíliai együttes soraiban számtalan honfitársával játszhatott együtt egy igazi argentin kolónia keretein belül. Akkoriban a teljesség igénye nélkül többek közt Mariano Andújar, Alejandro "Papu" Gómez, Nicolás Spolli, Matías Silvestre, Mariano Izco vagy Gonzalo Bergessio erősítette a gárdát. López abban az időszakban 27 gólt lőtt a szebb napokat is látott "elefántok" mezében, legjobb bajnoki idényében 11 Serie A-s találatig jutott.

Pályafutása utolsó szezonjában az olasz harmadosztályban eladósó Sambenedettesét szolgálta, és az évad hajrájában rendszerint finanszírozta csapata idegenbeli mérkőzésekre való utazását, mert a klubnak már arra sem volt anyagi fedezete. Mindez azért sokat elmond a mentalitásáról, hiszen senki nem kötelezte volna őt erre a gesztusra. Egyúttal az elmúlt idényben utoljára ismét számtalan honfitársa körében játszhatott együtt, de az anyagi gondok miatt a kaland végül szomorú véget ért, a csapat nem is indulhat a következő idényben a harmadosztályban, és López is inkább a befejezés mellett döntött.

"Köszönöm mindenkinek, hogy segített megvalósítani az álmomat. Gyönyörű utazás volt" – írta a játékos a Twitter-oldalán.

Maxi López széles körben leginkább arról lehet ismert, hogy az argentin szupermodell Wanda Nara első férje volt 2008 és 2013 között. Három közös gyermekük van, de a hölgy azóta már az egykori sampos csapattársa, a jelenleg a PSG-t erősítő Mauro Icardi felesége. Hősünk a kapcsolatban pórul járt, ráadásul korábbi állítása szerint az "álompár" gyakran még a vér szerinti gyermekei láthatását is korlátozza számára. Mindenesetre még ha az igazán nagy világhírnév és a fényes csillogás el is kerülte őt, azért a maga módján a legjobb éveiben igenis egy belevaló, kajak kis csatár volt. Hiányérzet lehet vele kapcsolatban, hogy sosem játszott az argentin felnőtt válogatottban, és bizonyára sokan megnézték volna őt a harmincon felüli levezetés idején Argentínában is, erre azonban nem került sor, helyette a Cataniában és a Sambenedettesében hoztak létre egyfajta "miniállamot".

Talán kicsit meglepő lehet a relatíve korai visszavonulása, de López az elmúlt években már messze volt a legjobb formájától. A góltermése igencsak elapadt, az olasz harmadosztályban is mindössze három találatra futotta erejéből. Bizonyára jobbnak látta, ha nem erőlködik tovább és méltósággal elbúcsúzik a pályától. Befejezni is tudni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr4816642784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása